Szék
Szék
„Tímár Sándor most már hetente jár ki Japánba széki táncokat tanítani” – nyilatkozta Sebő Ferenc a Kossuth rádió Vasárnapi Újság 2011. aug. 7-i műsorában.
Szík születésem s eszmélésem helye.
„Kicsi Magyarország” büszke nípe!
Míg szabad királyi város lehetett
S voltak ott, szíp mezei hadak,
Polgárokkal s mezőn kapálókkal,
Addig nem filtek senkitül, semmitül!
Összekovácsolta üket az össze-
tartozás ereje! Kimondatlanul
jól mulattak, vidámokat dudaltak,
járták a legínyest s a csárdást,
forogtak nígyesben s hítlipésben,
ittak, s mégsem forgott velük a világ!
Szík nehezen volt modernizálható,
Ragaszkodtak ősi szokásaikhoz.
Ma átestek a lú másik felin,
Az egykézés és pénzhajhászás vonzó,
Bírtalankor modern zene bömböl,
De remijük a vír nem válik vízzé,
Mert sosem volt, hogy valahogy ne lett volna!
Száll a nóta, az ilni akarás nótája,
Ahogy a szíki níp s a kisvöfi mondta:
„Szív vidámításra Isten a bort ata
Amint zsoltárába szent Dávid mondota
Azért is jo gazdánk hordoját ki furata
Teli kancso borát ide fel hozata.
Azért jo uraim e borbul igyanak
E lakodalomban vigan mullasanak
Köszöncsék meg a kancsót s el ne alugyanak
De a vöfinek kis borocskát adjanak. „
Születéskor s lakodalomkor ölték
Meg a bánatot! Édesanyám írta:
„A bánatnak súlya van.
A bánatnak foga van.
A bánatnak keze van.
Láthatatlan és erős.
A bánatnak lába van,
Ne szaladj, úgyis utolér…
Fogaival rág belül,
Kívül s fojtogat,
Kezeivel bánatot osztogat,
Még van egy nagy pemzlije
Avval festi az életed feketére…”
Széki emlékeim után eredek
A Piacról a Bányalyukba megyek,
Jól látszik a sokáig épülő Kultúrház
(jókat lehet a bányán lubickolni, kuglizni),
A piros cserepes házak, egy pár nádfedeles ház,
A sóbánya szakadékai, a fehéren fénylő rét,
A zöld mezőn serénykedő, piros szoknyás asszonyok
(A férfiak hétfőtől – szombatig kubikusként
Messze dolgoznak: nyög a föld csákányuk alatt!)
Bandukolok tovább a patak mentén, a temető alatt
Ahol a rajzoló és varrónő nagyanyám lakott
(ma házuk helyén Adventista Imaház ragyog!),
A gólyafészeknél kitérek a Nagy utcára,
Bámulom a szép tornácos házakat, a Csorgó
sikátorán kifelé öregesen lihegek, köszöngetek,
nemes ráncaikba és kék szemükbe nézek,
fehér a bőrüket, piros fersingüket perdül
s már csak a tulipános csizmasarkát látom,
a rézpatkó kopogását hallom. Kíváncsiságból
megkerülöm a hegyet, leereszkedem Forrószeg
végébe, a Nagy patakig, a fehér szalma kalapos
férfiak és fekete keszkenyős asszonyok (a lányok
keszeknyőjén, lájbijuk vállán piros virágok),
ismerősként köszönnek, pedig úriban vagyok,
mégis mindig megkérdezik: Hogy van apád?
Hogy van anyád? Bapódnál, nanódnál laksz?
Mari nénédnél voltál? Mindig úgy köszöntek el
Hogy szinte várjam, hogy újra találkozzunk,
Összefussunk egy pár szóra, egy „Isten áldjon!”
Vagy „Jó napot!” köszönésre, kemény kézfogásra.
Andalogva lépegetek a sóvirágos réten,
Szöcskék és sáskák ugrándoznak szépen,
A patak partján kiütött a só, minden rendben…
De csak emlékeimben találom a ’40-es években
Épült gazdasági iskolát, hisz gyerekkoromban
Is romos állapotában hevert, körülötte az
Elvadult mintakert, rágcsálhatom almáit,
Sokkal savanyúbbnak tűnnek (galambok,
baglyok kihaltak) csak az eperfák színes gyümölcsei
édesítik meg, a még mindig majszoló memóriám,
ősz felé málét sütöttünk parázson, jól meg-
locsoltuk sósvízzel, vidám gyerekszívvel.
Aztán a világ fájdalma rám szakadt, amikor
Láttam a villanydróton sorakozó fecskéket,
Indulásra készülődni, a gólyák már elmentek,
Mert közeledett az iskolakezdés, szeptember
Tizenötödike, vége a vakációnak, a nyárnak!
Tenyérnyi, repedezett földnek éreztem magam,
De erőtől duzzadó, piros pozsgás legény voltam
a sós talajt kedvelő, gömbölyű fűfélétől tanultam.
Megjegyzés:
Kocsis Mártonné, Fodor Rózsi nagyanyám, a széki párnacsúpok rjazolója és varrója. Édesanyám, Kocsis Rózsi népi író, három kötete látott napvilágot:
Megszépült szegénység (Vallomás a gyermekkorról) Kriterion Könyvkiadó Bukarest 1988; Remények és kétségek között (Egy asszony életútja) Erdélyi Gondolat Könyvkiadó Székelyudvarhely 1997; Nyitott könyv a lelkem ( Egy anya vallomása) Európai Folklór Intézet – L’Harmattan Kiadó 2000
TÁJSZÓJEGYZÉK
Szík – Szék
nípe – népe
szíp – szép
filtek – féltek
semmitül – semmitől
üket – őket
vidámokat – vidámakat
dúdaltak – dúdoltak
legínyest – legényest
hítlipésben – hétlépésben
mégsem forgott velük a világ – nem voltak berúgva
lú – ló
Birtalankor – Bertalankor
remijük – reméljük
vír – vér
ilni – élni
kisvöfi – kisvőféj
ata – adta
mondota – mondotta
furata – furatta
kancso – kancsó
hozata –hozatta
borbul – borból
vigan – vígan
mullasanak – mulassanak
köszöncsék – köszöntsék
alugyanak – aludjanak
fersing – gyolcsból varrt szoknya
lájbi – mellény
párnacsúp – a párna kihímzett része
bapó – nagyapó
nanó – nagyanyó
Juhos-Kiss János
