Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szék

2011.08.09

 

 

 

Szék

 

     „Tímár Sándor most már hetente jár ki Japánba széki táncokat tanítani” – nyilatkozta Sebő Ferenc a Kossuth rádió Vasárnapi Újság 2011. aug. 7-i műsorában.

 

 

Szík születésem s eszmélésem helye.

„Kicsi Magyarország” büszke nípe!

Míg szabad királyi város lehetett

S voltak ott, szíp mezei hadak,

Polgárokkal s mezőn kapálókkal,

Addig nem filtek senkitül, semmitül!

Összekovácsolta üket az össze-

tartozás ereje! Kimondatlanul

jól mulattak, vidámokat dudaltak,

járták a legínyest s a csárdást,

forogtak nígyesben s hítlipésben,

ittak, s mégsem forgott velük a világ!

 

Szík nehezen volt modernizálható,

Ragaszkodtak ősi szokásaikhoz.

Ma átestek a lú másik felin,

Az egykézés és pénzhajhászás vonzó,

Bírtalankor modern zene bömböl,

De remijük a vír nem válik vízzé,

Mert sosem volt, hogy valahogy ne lett volna!

Száll a nóta, az ilni akarás nótája,

Ahogy a szíki níp s a kisvöfi mondta:

„Szív vidámításra Isten a bort ata

Amint zsoltárába szent Dávid mondota

Azért is jo gazdánk hordoját ki furata

 

Teli kancso borát ide fel hozata.

Azért jo uraim e borbul igyanak

E lakodalomban vigan mullasanak

Köszöncsék meg a kancsót s el ne alugyanak

De a vöfinek kis borocskát adjanak. „

 

Születéskor s lakodalomkor ölték

Meg a bánatot! Édesanyám írta:

 

„A bánatnak súlya van.

A bánatnak foga van.

A bánatnak keze van.

Láthatatlan és erős.

A bánatnak lába van,

Ne szaladj, úgyis utolér…

Fogaival rág belül,

Kívül s fojtogat,

Kezeivel bánatot osztogat,

Még van egy nagy pemzlije

Avval festi az életed feketére…”

 

Széki emlékeim után eredek

A Piacról a Bányalyukba megyek,

Jól látszik a sokáig épülő Kultúrház

(jókat lehet a bányán lubickolni, kuglizni),

A piros cserepes házak, egy pár nádfedeles ház,

A sóbánya szakadékai, a fehéren fénylő rét,

A zöld mezőn serénykedő, piros szoknyás asszonyok

 

(A férfiak hétfőtől – szombatig kubikusként

Messze dolgoznak: nyög a föld csákányuk alatt!)

Bandukolok tovább a patak mentén, a temető alatt

Ahol a rajzoló és varrónő nagyanyám lakott

(ma házuk helyén Adventista Imaház ragyog!),

A gólyafészeknél kitérek a Nagy utcára,

Bámulom a szép tornácos házakat, a Csorgó

sikátorán kifelé öregesen lihegek, köszöngetek,

nemes ráncaikba és kék szemükbe nézek,

fehér a bőrüket, piros fersingüket perdül

s már csak a tulipános csizmasarkát látom,

a rézpatkó kopogását hallom. Kíváncsiságból

megkerülöm a hegyet, leereszkedem Forrószeg

 végébe, a Nagy patakig,  a fehér szalma kalapos

férfiak és fekete keszkenyős asszonyok (a lányok

keszeknyőjén, lájbijuk vállán piros virágok),

ismerősként köszönnek, pedig úriban vagyok,

mégis mindig megkérdezik: Hogy van apád?

Hogy van anyád? Bapódnál, nanódnál laksz?

Mari nénédnél voltál? Mindig úgy köszöntek el

Hogy szinte várjam, hogy újra találkozzunk,

Összefussunk egy pár szóra, egy „Isten áldjon!”

Vagy „Jó napot!” köszönésre, kemény kézfogásra.

 

Andalogva lépegetek a sóvirágos réten,

Szöcskék és sáskák ugrándoznak szépen,

A patak partján kiütött a só, minden rendben…

De csak emlékeimben találom a ’40-es években

Épült gazdasági iskolát, hisz gyerekkoromban

Is romos állapotában hevert, körülötte az

Elvadult mintakert, rágcsálhatom almáit,

Sokkal savanyúbbnak tűnnek (galambok,

baglyok kihaltak) csak az eperfák színes gyümölcsei

édesítik meg,  a még mindig majszoló memóriám,

ősz felé málét sütöttünk parázson, jól meg-

locsoltuk sósvízzel, vidám gyerekszívvel.

 

Aztán a világ fájdalma rám szakadt, amikor

Láttam a villanydróton sorakozó fecskéket,

Indulásra készülődni, a gólyák már elmentek,

Mert közeledett az iskolakezdés, szeptember

Tizenötödike, vége a vakációnak, a nyárnak!

 

Tenyérnyi, repedezett földnek éreztem magam,

De erőtől duzzadó, piros pozsgás legény voltam

a sós talajt kedvelő, gömbölyű fűfélétől tanultam.

 

 

Megjegyzés:

 

Kocsis Mártonné, Fodor Rózsi nagyanyám, a széki párnacsúpok rjazolója és varrója. Édesanyám, Kocsis Rózsi népi író, három kötete látott napvilágot:

Megszépült szegénység (Vallomás a gyermekkorról) Kriterion Könyvkiadó Bukarest 1988;  Remények és kétségek között (Egy asszony életútja) Erdélyi Gondolat Könyvkiadó Székelyudvarhely 1997; Nyitott könyv a lelkem ( Egy anya vallomása) Európai Folklór Intézet – L’Harmattan Kiadó 2000

 

 

 

 

TÁJSZÓJEGYZÉK

 

Szík – Szék

nípe – népe

szíp – szép

filtek – féltek

semmitül – semmitől

üket – őket

vidámokat – vidámakat

dúdaltak – dúdoltak

legínyest – legényest

hítlipésben – hétlépésben

mégsem forgott velük a világ – nem voltak berúgva

lú – ló

Birtalankor – Bertalankor

remijük – reméljük

vír – vér

ilni – élni

kisvöfi – kisvőféj

ata – adta

mondota – mondotta

furata – furatta

kancso – kancsó

hozata –hozatta

borbul – borból

vigan – vígan

mullasanak – mulassanak

köszöncsék – köszöntsék

alugyanak – aludjanak

fersing – gyolcsból varrt szoknya

lájbi – mellény

párnacsúp – a párna kihímzett része

bapó – nagyapó

nanó – nagyanyó

 

Juhos-Kiss János

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Március / 2021 >>


Statisztika

Online: 4
Összes: 234854
Hónap: 3331
Nap: 120